Csevegés
Szép őszi ég a lelked, tiszta rózsaszál!
A szomorúság zúg bennem, mint a tenger,
Apályban, mogorva ajkam imájánál
A megmaradt iszap-szavaim a fegyver.
A kezed léhán csúszik ájult keblemen;
Mit keres? A helye kifosztott barátném.
Széttépte egy nő karma, foga kegyetlen.
Ne keresd szívem;
megette az állat-rém.
Szívem
palota: a tömeg meggyalázta;
Benne dülöngélnek, ölnek, törtetnek vadul.
Tudd: a nyakad körüli parfüm hoz lázba…
Ó, Szépség! Lelkek vad ostora, hanyagul
Így
akarod! Égesd hát el tűzszemeddel
Az állatok-meghagyta rongyokat – vedd el!
Sánta Zsolt ford.
