Charles Baudelaire: Csevegés (Causerie)

                                        Csevegés

                                 Szép őszi ég a lelked, tiszta rózsaszál!

                                 A szomorúság zúg bennem, mint a tenger,

                                 Apályban, mogorva ajkam imájánál

                                 A megmaradt iszap-szavaim a fegyver.

                                 A kezed léhán csúszik ájult keblemen;

                                 Mit keres? A helye kifosztott barátném.

                                 Széttépte egy nő karma, foga kegyetlen.

                                 Ne keresd szívem; megette az állat-rém.

                                 Szívem palota: a tömeg meggyalázta;

                                 Benne dülöngélnek, ölnek, törtetnek vadul.

                                 Tudd: a nyakad körüli parfüm hoz lázba…

                                 Ó, Szépség! Lelkek vad ostora, hanyagul

                                 Így akarod! Égesd hát el tűzszemeddel

                                 Az állatok-meghagyta rongyokat – vedd el!

                                                                                                    Sánta Zsolt ford.

 

Charles Baudelaire: Bűvös, szép őszi ég vagy...

                         Bűvös, szép őszi ég vagy…

                           Bűvös, szép őszi ég vagy, tündöklés, rózsaszirom.

                           Bennem a szomorúság tengere sírva árad

                           S ha visszafut, otthagyja fanyar, bús ajkaimon

                           Maró emlékezetét keserű iszapjának.

                           Kezed hiába csúszik alélt keblemen tova,

                           Amit keres, barátnőm, marcangolt hely, üres rég,

                           Széttépte azt az asszony vad karma, éhes foga,

                           Óh, ne keresd a szívem, az állatok megették.

                           Palota volt a szívem s a tömeg befertőzte,

                           Most benne orgiáznak, gyilkolnak, civódnak ott.

                           Meztelen kebled körül parfüm szállldos felhőzve.

                           Lelkek kemény korbácsa, óh Szépség. Te akarod.

                           Lobbantsd fel ünneppiros lángjával tűzszemednek

                           A rongyokat, amiket a rablók itt feledtek.

                                                                                               Ady Endre ford.