Charles Baudelaire: Léthe (Le Léthé)

                               Léthe (Le Léthé)

                               Jöjj szívemre, ki kegyetlen, tompa,

                               Imádat tigrise, te hanyag szörny;

                               Rég vágyom, hogy reszkető kezem, könny

                               Nélkül vad sörényedet vakon dúlja.

                               Alsószoknyáid illat vigyázza,

                               Melybe fejem temetem oly fájón.

                               Mint hervadt virág, lehelem múlón

                               A halált volt szerelem langy ajkára.

                               Inkább alszom! semminthogy csak éljek!

                               Egy álomban is édes a halál.

                               Csókom hada testeden kincset talál,

                               Bőröd sima, szent, mint fénye a réznek.

                               Zokogásom elnyeli kavargó

                               Ágyad viharzó, konok mélysége;

                               Feledésbe merít csókjaid fénye,

                               Melyekből a Léthe folyik: aranyló.

                               Sorsom ezentúl a gyönyör árja,

                               S engedelmeskedek vakon neki;

                               Tanulékony mártír, ki eszét veszti,

                               Kinek bolond buzgósága a kínja.

                               Szívom csecsedből, míg gyűlölet tölt el,

                               Az enyhet és a mérgező bürköt,

                               Melleid árkában így látom a nőt,

                               Ki szív rabja sosem volt szerelemmel.

                                                                                           Sánta Zsolt ford.

                      Az eredeti vers:

                                                     Le Léthé

                                 

                               Viens sur mon coeur, âme cruelle et sourde,
                               Tigre adoré, monstre aux airs indolents ;
                               Je veux longtemps plonger mes doigts tremblants
                               Dans l'épaisseur de ta criniere lourde ;

                               Dans tes jupons remplis de ton parfum
                               Ensevelir ma tete endolorie,
                               Et respirer, comme une fleur flétrie,
                               Le doux relent de mon amour défunt.

                               Je veux dormir ! dormir plutôt que vivre !
                               Dans un sommeil aussi doux que la mort,
                               J'étalerai mes baisers sans remord
                               Sur ton beau corps poli comme le cuivre.

                               Pour engloutir mes sanglots apaisés
                               Rien ne me vaut l'abîme de ta couche ;
                               L'oubli puissant habite sur ta bouche,
                               Et le Léthé coule dans tes baisers.

                               A mon destin, désormais mon délice,
                               J'obéirai comme un prédestiné ;
                               Martyr docile, innocent condamné,
                               Dont la ferveur attise le supplice,

                               Je sucerai, pour noyer ma rancoeur,
                               Le népenthes et la bonne ciguë
                               Aux bouts charmants de cette gorge aiguë
                               Qui n'a jamais emprisonné de coeur.