Charles Baudelaire: Léthe

                                           Léthe

                                Bújj szívemhez, kegyetlen, tompa lélek,

                                imádott tigris, hanyag fenevad;

                                szeretném belefúrni ujjamat

                                hajadba, úgy hív nehéz, vad sörényed;

                                beletemetni fájdalmas fejem

                                alsószoknyád izzó illatába;

                                s kilehelni, mint ősz hervadt virága,

                                mézes szagod, te halott szerelem.

                                Élni nem vágyom! csak aludni inkább!

                                Álmom, mint a halál, édes legyen,

                                s számmal önvád nélkül beteritem

                                szép tested, amely réznél simább, tisztább.

                                Hogy fojtott zokogásom belelöld,

                                nincs mélyebb ár, mint ágyad vak örvénye,

                                ajkad visz el a végső feledésbe

                                s csókjaidban a Léthe hömpölyög.

                                Balsorsomnak, mától a gyönyörömnek,

                                elrendelésként adom meg magam:

                                vétlen elitélt, mártír boldogan,

                                ki annál buzgóbb, minél meggyötörtebb,

                                így iszom, míg haragom ellobog,

                                bűvöletes, szökkenő kebeled két

                                bimbójából a bürköt és nepenthét,

                                bár az még szív börtöne sose volt.

                                                                                           Tornai József ford.

William Wordsworth: A Velencei Köztársaság halálára

                       A Velencei Köztársaság halálára

                                  Uralkodott a kincsekkel tele

                                  Kelet fölött s Nyugat védője volt;

                                  Velence senkinek meg nem hajolt,

                                  nemes sarj volt, Szabadság gyermeke.

                                  Sem bősz erő, sem csel nem győzte le;

                                  szűz város volt, tündöklő és szabad,

                                  S mikor jegyest választhatott, a vad,

                                  örök tenger lett hű szerelmese.

                                  S megérte bár, hogy hervad dicstelen

                                  s hogy dísze hull és többé mitse vár, -

                                  tünődjünk most a tűnő érdemen,

                                  s hogy így elérte őt is a halál.

                                  Gyászoljatok ti férfiak velem:

                                  oly nagy volt hajdan s árnya sincs ma már.

                                                                                          Radnóti Miklós ford.

William Wordsworth: A Velencei Köztársaság széthullására (On the Extinction of the Venetian Republic)

                   A Velencei Köztársaság széthullására

                                 Hűbérese a ragyogó Kelet volt;

                                 A Nyugat védelmezője: Velence

                                 értéke tág s nem hullott születése-

                                 kor, a szabadság gyermeke, gyermekkor-

                                 ban első, te szűz város, fénylő, szabad;

                                 Fortélyt törő, erőszakot leverő;

                                 Ő, a házastársát lágyan megnyerő,

                                 az örökkévaló Tengert, mely hanyag.

                                 És hogy dicsősége enyészni vágyott,

                                 neve fúlt, ereje romlásnak indult;

                                 A sarc fizetve lett, az érdem halott,

                                 mikor éltére a végső nap bukott:

                                 Búsuljunk, mi férfiak: Árnya virult,

                                 És nagyság helyett mindez csak gyászt hagyott.

                                                                                                    Sánta Zsolt ford.

               Az eredeti vers:

                                On the Extinction of the Venetian Republic
                                             By William Wordsworth (1770 - 1850)


                                 Once did She hold the gorgeous east in fee;
                                 And was the safeguard of the west: the worth
                                 Of Venice did not fall below her birth,
                                 Venice, the eldest Child of Liberty.
                                 She was a maiden City, bright and free;
                                 No guile seduced, no force could violate;
                                 And, when she took unto herself a Mate,
                                 She must espouse the everlasting Sea.
                                 And what if she had seen those glories fade,
                                 Those titles vanish, and that strength decay;
                                 Yet shall some tribute of regret be paid
                                 When her long life hath reached its final day:
                                 Men are we, and must grieve when even the Shade
                                 Of that which once was great is passed away.