Az élet alkonyán
Az életem futása végetér.
Gyarló bárkám a tengeri viharból
immár a közös kikötőbe tart, hol
rosszat s kegyest a biró számra kér.
Látom már: izzó képzelet, ki cél
s bálvány vagy, mit a művészet parancsol,
az ember érted tétován barangol,
és balga vágya szinte semmit ér!
Mit adsz, szerelmi vágy, vidám, igéző,
ha kétfelől közelg a két halál,
egy biztos, egy könyörtelen rivall rád?
Nyugtot nem ad ma már ecset, se véső,
a szív csak égi szerelemre vár,
mely a kereszten int, kitárva karját.
Rónay György ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése