Ábrándozás
Egy dal zsong bennem s nékem többet
ér,
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó, vén ütem, borongva lépdel
s titkos varázsa már csak bennem él.
Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék... az alkony épp
megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,
s kővel szegett, nagy téglakastélyt
látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, húnyó virágok,
s a színes ablakok piroslanak.
S egy ablakban fönn épp egy dáma
lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém...
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer – s most
emlékszem én!
Radnóti Miklós ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése