Jeanne-Marie keze
Jeanne-Marie keze barna, vaskos,
napcserzette, sötét-eres,
s mint holtaké, sápadt-magasztos.
-Juana keze volna ez?
Pocsolyáján rossz gyönyöröknek
szedett fel barna krémeket?
Vagy holdsütötte tótükörnek
nyugalmába merítkezett?
Barbár egek folytak le torkán,
míg hűs
térdeken nyugodott?
Gyárak mélyén szivart sodort tán,
vagy gyémántot hamisitott?
Fakult tőle sápadt-fehérre
Madonnák aranyán a fény?
Nadragulyák fekete vére
alszik tündöklő tenyerén.
Gyors méhecskék vadásza, miknek
kettős kék szárnya, mint szitán,
északfényű színmézt
csepegtet?
Vagy mérgek párolója tán?
Mily Álom adott néki szárnyat,
míg tétován
nyújtózkodott?
Hallatlan álma Ázsiáknak,
Khengavarok vagy Sionok?
- Nem, nem árult e kéz narancsot,
isten-lábakat sem füröszt,
szennyes mosóvízben
se pancsolt
vak csecsemők pólyái közt.
Nem is meghitt rokoni kéz, s nem
nagyarcú munkásnők keze,
mit az üzemek fa-büzében
perzsel a kátrány-nap heve.
Gerinc-hajlító,
egyenes kéz,
mely rosszat nem tett még soha,
minden gépnél végzetesebb és
lónál erősebb egymaga!
Mint a kohók, zubogva-forrva,
míg izgatottan
zsong-zsibong,
bőre a Marseillaise-t dalolja
és soha az Eleisont!
Hogy nyakatokra tudna forrni,
ti rossz nők! S aljas kezetek
hogy megroppantná, gazdagok ti,
a kárminokkal ékeset!
E szerelmes kéz ragyogása
sok jámbor főt is elveszejt.
Ujjai édes hajlatára
a nap égő rubintot ejt.
Még ott a tömeg barna foltja,
amit a tegnap rajthagyott.
E Kéz a hely, melyet rajongva
csókoltak büszke Lázadók!
Őt, őt mutatta sápadozva
ama szerelmes nagy napon
a géppuskák füstfogta bronza
végig a felkelt Párizson!
Ó, szentelt kéz, jaj, néha rajtad,
csuklódon, amelyre soha-
be-nem-telt ajkaink tapadnak,
megcsörren a bilincs vasa!
S furcsán szűköl bennünk a lélek,
ha, Angyali Kéz, némelyek,
hogy újra halvánnyá fehéredj,
kicsordítják
a véredet!
Somlyó György ford.
Igazi Műalkotás..!!
VálaszTörlés