Albius Tibullushoz (A szerelmi csalódásról)
Albius, ne ereszd búnak azért fejed,
mert gőgös Glycerád hűtelen elhagyott.
Bús dalt zengeni kár, hogy helyeden ma már
új, ifjabb szerető ragyog.
Így szenved lobogó-fürtü Lycoris is,
Cyrusért aki ég, s Cyrus a jéghideg
szépségű Pholoét üldözi; ám előbb
köt farkassal az őz frigyet,
mint gyengéd Pholoé véle, ki fajtalan!
Így játszik Venusunk; szívesen egybehoz
egymástól elütő párokat, érc-igát
rájuk téve kegyetlenül.
Lám én is, noha egy szebb szerelem hivott,
tűröm, hogy rabul ejt kőszivü Myrtala,
volt rabnő, szilajabb, mint a vad Adria,
mely mardossa Calábriát.
Bede Anna ford.
Óriási vers! Az Antik költészet minden szerethető bája, tömörsége, élce benne van, amitől annyira különleges. Na meg a strófák sajátos lüktetése...
VálaszTörlésNagyon szép vers és jó fordítás. Én nyolc éves korom óta ismerem és szeretem a rómaiak költészetét, - mert egy egyetemi oktató könyv került véletlenül a birtokomba. Sajnos ma sem ismert, milyen volt a régi rómaiak zenéje, szerintem maguk a versek voltak a zenék hárfa vagy egyéb pengetős vagy orgonaszó mellett.
VálaszTörlés