Anna
Én öreg bánataimról beszéltem,
A szobában az alkony vert tanyát.
Ő ott hordozta csodamély szemében
A fáradt Mának minden bánatát.
Klavírok
sírnak néha úgy
a csöndben,
Muskátlis, rácsos ablakok mögött,
Mint az én árva panaszom, amelybe
Most szerelem és részvét költözött.
És ekkor Anna szemeit lecsukta,
És ekkor szép lett minden, ami fáj,
S finom, fehér lett a sors durva ujja,
S mint várva várt és derűs déli
táj:
Az üdvösség tűnt föl az esti
csendben,
De én partjára lépni elfeledtem!
Anna minden
Anna, te vagy utam
És életem és sorsom.
Anna, örökre te vagy,
Akibe botlom!
Fehér volt még a lelkem,
S nyári éjek, ha jöttek,
Álmodtam túl könyveken,
Anna, felőled!
Valakiről, örömről,
Bánatról: szerelemről,
Álmodtam túl könnyeken,
Anna, szemedről!
Anna, te gonosz voltál,
Anna, te megaláztál.
Anna, te voltál minden,
Reám te vártál!
Jöhetnek már sereggel
Szerelmek, szűzek, szépek,
Anna, én rád gondolok,
És tőled félek!
Te vagy nekem a sorsom,
Te vagy nekem a minden,
Te ragyogsz, túl sírokon
A bűneimben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése