William Wordsworth: A Velencei Köztársaság halálára

                       A Velencei Köztársaság halálára

                                  Uralkodott a kincsekkel tele

                                  Kelet fölött s Nyugat védője volt;

                                  Velence senkinek meg nem hajolt,

                                  nemes sarj volt, Szabadság gyermeke.

                                  Sem bősz erő, sem csel nem győzte le;

                                  szűz város volt, tündöklő és szabad,

                                  S mikor jegyest választhatott, a vad,

                                  örök tenger lett hű szerelmese.

                                  S megérte bár, hogy hervad dicstelen

                                  s hogy dísze hull és többé mitse vár, -

                                  tünődjünk most a tűnő érdemen,

                                  s hogy így elérte őt is a halál.

                                  Gyászoljatok ti férfiak velem:

                                  oly nagy volt hajdan s árnya sincs ma már.

                                                                                          Radnóti Miklós ford.

William Wordsworth: A Velencei Köztársaság széthullására (On the Extinction of the Venetian Republic)

                   A Velencei Köztársaság széthullására

                                 Hűbérese a ragyogó Kelet volt;

                                 A Nyugat védelmezője: Velence

                                 értéke tág s nem hullott születése-

                                 kor, a szabadság gyermeke, gyermekkor-

                                 ban első, te szűz város, fénylő, szabad;

                                 Fortélyt törő, erőszakot leverő;

                                 Ő, a házastársát lágyan megnyerő,

                                 az örökkévaló Tengert, mely hanyag.

                                 És hogy dicsősége enyészni vágyott,

                                 neve fúlt, ereje romlásnak indult;

                                 A sarc fizetve lett, az érdem halott,

                                 mikor éltére a végső nap bukott:

                                 Búsuljunk, mi férfiak: Árnya virult,

                                 És nagyság helyett mindez csak gyászt hagyott.

                                                                                                    Sánta Zsolt ford.

               Az eredeti vers:

                                On the Extinction of the Venetian Republic
                                             By William Wordsworth (1770 - 1850)


                                 Once did She hold the gorgeous east in fee;
                                 And was the safeguard of the west: the worth
                                 Of Venice did not fall below her birth,
                                 Venice, the eldest Child of Liberty.
                                 She was a maiden City, bright and free;
                                 No guile seduced, no force could violate;
                                 And, when she took unto herself a Mate,
                                 She must espouse the everlasting Sea.
                                 And what if she had seen those glories fade,
                                 Those titles vanish, and that strength decay;
                                 Yet shall some tribute of regret be paid
                                 When her long life hath reached its final day:
                                 Men are we, and must grieve when even the Shade
                                 Of that which once was great is passed away.

William Butler Yeats: Ha megöregszel

                                     Ha megöregszel

                                      Ha megöregszel s szürke néneként

                                      Ott bólogatsz a tűznél, könyvemet

                                      Lapozd, idézve ifju-szép szemed

                                      Mélységes árnya közt a puha fényt,

                                      S hogy szépséged s hulló mosolyodat

                                      Hányan szerették, hány hű s ál-barát,

                                      De változékony arcod bánatát

                                      S zarándok-lelked egy szerette csak.

                                      S míg meghajolsz az izzó rács fele,

                                      Szomorkás kedvvel súgd: a szerelem

                                      Elillant, elszállt túl a hegyeken,

                                      S csillagfüzér közt bujt meg szép feje.

    

                                                                                                Kardos László ford.