William Butler Yeats: Ha megöregszel

                                     Ha megöregszel

                                      Ha megöregszel s szürke néneként

                                      Ott bólogatsz a tűznél, könyvemet

                                      Lapozd, idézve ifju-szép szemed

                                      Mélységes árnya közt a puha fényt,

                                      S hogy szépséged s hulló mosolyodat

                                      Hányan szerették, hány hű s ál-barát,

                                      De változékony arcod bánatát

                                      S zarándok-lelked egy szerette csak.

                                      S míg meghajolsz az izzó rács fele,

                                      Szomorkás kedvvel súgd: a szerelem

                                      Elillant, elszállt túl a hegyeken,

                                      S csillagfüzér közt bujt meg szép feje.

    

                                                                                                Kardos László ford.

William Butler Yeats: Ha majd megöregszel (When You Are Old)

                               Ha majd megöregszel

  

                                     Ha megöregszel, őszen, álmodón,

                                     Bólintva tűznek, könyvem levéve,

                                     Lassan olvasva, bársony tekintete

                                     Az álomnak követ, szemed árnyalón

                                     Mély; hányan szerették édes kellemed,

                                     És szépséged hamis vagy igaz mód;

                                     Egy szerette zarándok-lelked, folyód,

                                     S szomorú, lassan változó jellemed.

                                     Meghajolsz az izzó korlát mellett,

                                     Mormolva szomorún: elszökött a szép

                                     Szerelem, hegyek magasán, mint a fény,

                                     Elrejtőzve csillagkoronák felett.

                                                                                                Sánta Zsolt ford.

                    Az eredeti vers:

                                                    When You Are Old
                                                  By William Butler Yeats (1865 - 1939)

 

                                     When you are old and grey and full of sleep,
                                     And nodding by the fire, take down this book,
                                     And slowly read, and dream of the soft look
                                     Your eyes had once, and of their shadows deep;

                                     How many loved your moments of glad grace,
                                     And loved your beauty with love false or true,
                                     But one man loved the pilgrim soul in you,
                                     And loved the sorrows of your changing face;

                                     And bending down beside the glowing bars,
                                     Murmur, a little sadly, how Love fled
                                     And paced upon the mountains overhead
                                     And hid his face amid a crowd of stars.

Thomas Moore: Ne feledd a teret (Forget Not the Field)

                               Ne feledd a teret 

                                     Ne feledd a teret, hol elestek

                                     Az igazságért, bátrak maradéka,

                                     Mind elhulltak – őrzői a reménynek,

                                     Mely ünnep fényben velük szédült sírba.

                                     Ó, ha a haláltól visszanyernénk

                                     Szívüket, melyek lüktettek vadul,

                                     A mennyek magasában megütköznénk

                                     A szabadságért határtalanul.

                                     Ha azonnal lehullana láncunk,

                                     Mellyel a Zsarnok testünk szorítja,

                                     Nincs se ember, se mennyei Istenünk,

                                     ki a Tirannt megint ugrásra bírja!

                                     Ez a múlt – bár a történet fénye,

                                     Hogy a győztesre Győzőt kiáltanak,

                                     Átkozott a dicsőség menete,

                                     Hisz a szabadság-szellemre taposnak.

                                     Sokkal kedvesebb a sír vagy a börtön,

                                     Melybe fényt csen egy hazafi neve,

                                     Trófeák hada, mely magasztos kövön;

                                     A szabadság pusztul, nincs jövetele.

                                                                                                  Sánta Zsolt ford.

              Az eredeti vers:



                           Thomas Moore (1779-1852): Forget Not The Field

                     
                                     Forget not the field where they perish'd,
                                     The truest, the last of the brave,
                                     All gone -- and the bright hope we cherish'd
                                     Gone with them, and quench'd in their grave!

                                     Oh! could we from death but recover
                                     Those hearts as they bounded before,
                                     In the face of high heaven to fight over
                                     That combat for freedom once more; --

                                     Could the chain for an instant be riven
                                     Which Tyranny flung round us then,
                                     No, 'tis not in Man, nor in Heaven,
                                     To let Tyranny bind it again!

                                     But 'tis past -- and, though blazon'd in story
                                     The name of our Victor may be,
                                     Accurst is the march of that glory
                                     Which treads o'er the hearts of the free.

                                     For dearer the grave or the prison,
                                     Illumed by one patriot name,
                                     Than the trophies of all who have risen
                                     On Liberty's ruins to fame.

Thomas Moore: Ne feledd a tért... (Forget Not the Field)

                               Ne feledd a tért...

                                     Ne feledd a tért, hol ők elestek,

                                     Az utósó s a legjobb vitézek;

                                     Mind elmentek és kedves reményink

                                     Velök mentek, egy sírban enyésznek.

                                      Oh, ha visszanyernők a haláltól

                                      A szíveket, mik előbb dobogtak,

                                      Ujra víni a szabadság harczát

                                      Szine előtt a magas mennyboltnak!

                                      Pillanatra ha lehullna lánczunk,

                                      Melyet ott ránk a zsarnok szoríta:

                                      Nincsen ember, nincsen isten, a ki

                                      Minket ujra megkötözni bírna!

                                      Vége van… de bár a történetben

                                      Ottan áll a győző-név ragyogva,

                                      Átkozott az a dicsőség, a mely

                                      A szabadok sziveit tapodja.

                                      Sokkal drágább a sír és a börtön,

                                      Melyet honfi-névnek fénye tölt meg,

                                      Mint a győzelmi oszlop, a mit

                                      A szabadság romjain emeltek.

                                                                                              Petőfi Sándor ford.