A
kis hamis
A barna bútorú ebédlő teli volt
a firnisz és gyümölcs szagával,
összeszedtem
egy tányér nem tudom, miféle belga
jót,
békén elnyúltam egy öreg karszékbe,
s ettem,
s hallgattam derűsen: a toronyban
ütött.
Ekkor egy hirtelen roham, kinyílt a
konyha,
s már nem tudom, miért, a szolgáló
bejött,
pruszlikja nyitva volt, és félre állt
a kontya.
Jött, s a kisujja ott kapirgált
tétován
arca őszibarack, tej-vér-szín
bársonyán,
gyerekes fintor ült az ajka
szögletében,
Pár tányért kedvesen mellettem
lerakott,
s mint aki tudja, hogy dukál neki a
csók,
suttogva odaszólt: „Ni, itt bibis a
képem...”
Kardos László ford.
Szégyen
Amíg penge nem hatol
bele metszőn az agyába,
e zsíros zöld, sárba, hol
soha nem kel ifjú pára...
(Orrát, ajkát, a fülét
ah! jobb néki, ha levágja,
s a hasát is! Ó, nagy ég!
s utánuk hull a két lába!)
De nem; valóban, amíg
penge nem jár a fejében,
ölébe nem csap kavics,
láng nem marja a belét lenn,
azt hiszem, az ostoba
jószág, ez a kellemetlen
fickó nem un meg soha
pimaszkodni egy szemet sem,
szirti macska, bűzgomoly
füstöl tőle föl az égre!
-Mégis, Uram, holtakor
szálljon némi ima érte...
Rónay György ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése