A hajnal születése
Lenge palástban, fénykoszorúban
Menekül s hívogatóan
Mosolyogva kebléről
Letép a leány-éj egy sápadt
Parazsú virágot, s elhajítja.
Most válik el a legelső derengés
A végső vacogástól.
Ónos örvény nyílik
az ég peremén.
Smaragd ujjak
Furcsa pörgése
Szövi a gyolcsot.
S aranyból árnyak, elnémítják a fürge,
Öntudatlan sóhajokat,
Patakká gyorsul a barázda.
Végh György ford.
Himnusz a halálhoz
Szerelem, én ifjúi zászlóm,
Visszajöttél kő-érdes napjaimba,
Hogy aranylón befogd a földet;
Lám, utoljára bámulom március(Futó vizekkel ékes,
Barlangoktól borongó
Völgyárokban) a fénysugárt, mely,
Akár a síró
vadgalamb, a pázsit
Zöldjén bolyongva kószál.
Szerelem: üdvösség, sugárzó,
Jövendő éveim lenyomnak.
Kihullott hűséges botom kezemből,
A vak mederben elcsúszom majd,
Nem fájlalom már.
Halál, terméketlen folyó...
Könnyen felejtő nővérem, halál,
Ha megcsókolsz, olyanná válok,
Mint aki alszik.
Lépésem – minthacsak te lépnél,
Úgy járok majd, hogy nem hagyok nyomot.
Egy isten rendíthetetlen
szívét
Adod nekem s ártatlanná teszel,
Aggódás, jóság többé nem gyötör már.
Lelkem körülfalazva,
Szemem a feledésbe bukva
A boldogság kalauza leszek.
Csorba Győző ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése