Köszöntő
Lassan búcsuzom a világtól.
Öröm, vágy, élet tovapártol!
A túlsó partra többet nézek,
De még magasztal egy igézet.
A szemeid hű, tiszta fénye
Világol még rám bízva, félve.
Szomorú szépséged varázsa
Aranyat hint e hervadásra.
Köszönöm e borús szerelmet,
Hogy lelket ad nekem a lelked.
Hogy búcsúzó tekintetemben
Te tündökölsz, én drága szentem.
Köszönöm, édes, hogy szerettél,
Hogy holt szív
hű özvegye lettél.
Szerény gőg
Alázatosan és búsan botorkál
Szegény szolgád, ó, élet, útadon,
De néha, néha énekelni próbál.
A szavadat én hittel hallgatom,
S a porban és a sárban is dalolva
Megyek, megyek az országútakon.
Hiszen halál vár rám, bús vándorodra,
S a temetőkbe többször térek én,
És örömestebb, mint a városokba.
De olykor mégis, lelkem rejtekén
Valami büszke sejtés bujtogat,
Valami titkos és bízó remény.
Tán egy dalom, szelíd, mély hódolat
Előtted szépség, és előtted, élet,
Túlzengi majd a Hindenburgokat,
És mégis győzök én, ha már nem élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése