Sappho
után
Boldog ember, mint Uranos lakói,
A ki vígan
ül, kegyes, ellenedben,
S andalog kellő szavad édes hangján,
S gyönge mosolygást
Ajkadon látván szeliden lebegni,
Melyre megdöbben
kebelemben a szív,
Mert jelenléted
leborít azonnal,
És oda lészek.
Nyelvem eltompúl ajakim között, s
gyors
Égi tűz ömlik tetemimre végig.
Zúg fülem, s bágyadt szemeim
borúlnak
Éji homályba.
Arcomon végig hideg izzadás foly,
Reszketek, fúlok, s halavány
virágként
Hervadó színnel
rogyok a Halálnak
Karjai közzé.
Kölcsey Ferenc ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése