Köd múltán
Ha nem sír a köd már a sík körül,
és eltűnik a tél haragja végül,
jön egy nap Délről és a beteg égrül
minden picinyke foltot letörül.
A zord idő engesztelőn nevet,
a május majd általveszi örökjét,
s úgy legyezi pillánkat a hűvösség,
mint rózsát az enyelgő permeteg.
És álmok intenek – egy szebb valóság -
érő gyümölcsök – bimbók, gyenge rózsák -
egy alvó gyermek halk lehellete -
a homokórán andalgó zene -
Sappho bús bája – ábránd, béke, hála -
ligeti csermely – s egy költő halála.
Kosztolányi Dezső ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése