Egy hervadt ibolyára
Eltűnt a virág illata,
melyben csókod lehellt reám,
a szirmok színe már oda,
mely tőled izzott fel csupán.
Hervadt, üres, halotti váz,
elárvult mellemen pihen;
jeges csöndjével megaláz,
hisz még lángol szivem.
Sírok – meg nem éleszti könny,
sóhajtok – reám nem lehel;
e néma, megadó közöny
sorsom idézi fel.
Tótfalusi István ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése