Úrnőm, midőn másokat üdvözölget
Úrnőm, midőn másokat üdvözölget,
belőle báj s nemesség annyi árad,
hogy reszketőn némulnak el a szájak,
s a szem riadtan szegződik a földnek.
Csak megy, s mindebből nem vesz észre többet,
mint amennyit megenged az alázat;
mintha példázná ennek a világnak:
csodát az ég a földön is betölthet.
Gyönyört kínál a rácsodálkozónak:
méz hull a szívre a szemen keresztül, -
az tudja csak, ki már kóstolt belőle -
midőn pedig az ajka szóra rezdül,
róla vággyal teli szellem repül le,
a lélekhez száll, és azt mondja: Sóhajts.
Jékely Zoltán ford.
Úrnőm szemében hordja a szerelmet
Úrnőm szemében hordja a szerelmet
s kire tekint, mintha megnemesednék;
feléje fordul minden szem, hol ellép,
s akit köszönt, a szíve belereszket,
elhalaványul, a feje leszegzett,
hibáiért sóhajtás rázza testét,
s elszáll belőle dűh, elégedettség.
Hogy őt dicsérjem hölgyek, segedelmet!
Szelíd alázat száll szivére annak,
aki csügghet, midőn beszél, a száján;
boldog, ki őt először megcsodálja!
S azt, ha egy kicsit mosolyog, hogyan hat:
hiába mondanám és magyaráznám,
a földnek oly nemes és új csodája.
Jékely Zoltán ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése