Beszélgetés a fákkal
Én nem szeretlek, tölgy, kevély erősség,
mert lombjaiddal büszkén fogod át
városdúlók vérmocskos homlokát,
s legyezgeted a harcok szörnyü hősét.
És nem szeretlek, meddő-bús babérfa,
mert télen is nősz jéghegyek fölött,
s uralkodók tar homlokát födöd,
ha fürtjük az időknek martaléka.
De szeretlek, szőlő lágy venyigéje,
édes gerezd tanyája, kedv igéje,
bor anyja, áldott búfeledtető.
S téged leginkább, ó sötét fenyő,
mert deszkáidból készül az utolsó,
a legnyugalmasabb ágy, a koporsó.
Kosztolányi Dezső ford.
Az ökör
Szeretlek, ó szelid ökör! Belőled
erő és béke száll, nyugodt, komor.
Ha nézed a szabad, kövér mezőket,
úgy állsz, akár egy zordon ércszobor.
Nyugodtan a nehéz igára hajlasz,
a barna szántót fürgén követed,
ha ösztökél, némán forog nyugalmas,
panasztalan, elégedett szemed.
Fekete orrodból gőzölve lebben
lehelleted, s vígan
ujjong az égnek
bőgésed, ez a csendes himnusz-ének.
És zöld, nyugodt, tág és komoly szemedben
békén sugárzik, édesen merengve
az isteni mezők zöld, tiszta csendje.
Kosztolányi Dezső ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése