A
tenger
Morog a puszta part alatt, amint
erős dagállyal tölt be húszezer
barlangot, melyet éjjel visszanyer
Hekate s árnyas hangjuk zeng megint.
Gyakorta meg szelíd kedélye ring
s a csöpp kagyló is éppen ott hever,
ahol lehullott, mert hullám se ver
s lekötve most a menny viharja mind.
Ha szemgolyód a kínoktól sötét:
legelje hát a tenger távolát;
ha füled durva zajjal megtelik
s únja az élet súlyos dallamát:
egy vén barlang mellett merengj, amíg
meghallod majd a nimfák énekét.
Vas István ford.
A
Parthenon szobraira
A lelkem fél; az elmúlás nehéz
hivatlan álomként zuhan le rám,
s az égi szenvedés vad hegyfokán
s mélyén is hallom: légy halálra
kész -
mint egy beteg sas, mely az égre néz.
De mégis sírhatok, hogy nincs remény,
nem frissít szél, hogy addig éljek
én,
míg rámtekint a nap s az éj enyész.
Az agy föleszmél, vak homálya száll,
s rá benn a szív vad háborgásba
kap;
ez itt a fájdalom csodája már,
hogy összeforr: mit vén idő harap,
görög fenség – tajtékos tengerár,
a nagyság órjás árnya és a nap.
Radnóti Miklós ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése