Önarckép 1918
Néhány ránccal több a gond az arcon,
Néhány könnyel több a fény a szemben,
Néhány dallal több a bú az ajkon,
És se dac, se vád a végzet ellen.
Ilyen ez arc, s így
néz hűs nyugodtan
A nagy éjbe, mely felé közelget,
Régi társak s álmok várnak ottan,
Többen, mint ahányan itt delelnek.
Régi társak, álmok. Tán a semmi,
Akkor is jobb százszor arra lenni,
Mint lármás vásárodon, valóság.
Áldott semmi, hol nem fáj az agy már,
Hol örökké ünnepel a naptár,
S veszteg alszanak a homokórák.
Megint a Tiszánál
Egy nyaram elmúlt, fénye elapadt,
És téged, szent folyóm, nem láttalak.
Talán azért is voltam oly beteg,
Mert nem ringattad fáradt képemet.
Hisz habod párna, szőke, lágy selyem,
Melyen hold nyugszik, és álom terem.
Ó, ez a hold és ez az éjszaka,
A csöndesség és békesség maga.
A csöndesség, mely mégis halk zene,
Azúr világok víg
üzenete.
S e béke úgy legyinti lelkemet,
Miként ha gyöngyvirággal verne meg.
Ó, Tisza-parti holdas éj, te mély,
Szivembe csöndet és békét zenélj.
Sződd át ezüsttel rajta a borút,
Feledjen el világot s háborút!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése